Meghatódva hallgatom a Himnuszt az első iskolai évnyitón, és azon merengek közben, milyen gyorsan eltelt az első 6 évünk, és milyen szépen, gondtalanul és békésen teltek az óvodás évek. Most meg itt állunk az iskola udvarán, a kisfiam kis híján hanyatt vágódik az egész tanévre összecsomagolt kellékekkel teli iskolatáskától, mégis ő akarja vinni, cipeli is büszkén, mintha tudná, hogy mostantól kicsit megváltozik a világ. Szeptember elsejével beköszöntött az ősz, és megkezdődött az új tanév is. Sokunk életében ez nagy VÁLTOZÁST jelent: szemünk fénye bölcsibe, oviba, iskolába indul. Egyik szemünk valószínűleg sír, a másik meg nevet. Nem könnyű ez az időszak…
A bölcsit, ovit kezdő kicsidnek talán most először kell elszakadnia Tőled. Neked pedig tőle. Nehéz nagyon. Akkor is, ha kezdetben csak néhány óráról van szó. Anya, Apa már nem ülhet mellette, nem foghatja a kezét, egyedül kell megtalálnia a helyét az új, teljesen idegen környezetben. A bizalmába kell fogadnia valakit, aki bizonyos értelemben Téged hivatott pótolni, az új helyen mostantól Ő fogja a biztonságot jelenteni. Meg kell szoknia, meg kell tanulnia az új szabályokat, ahogy a közösséget is.
Az iskolába induló gyerekek számára is óriási váltás, hogy a biztonságot jelentő, megszokott óvodai élet után most egy teljesen más világ kezdődik, amely sajnos már nem csak a játékról szól, viszont tele van új izgalmakkal és kihívásokkal a tudásra szomjazó kisdiák számára. A most induló életszakaszban egyedül kell megállnia a helyét, meg kell tanulnia nagyon figyelni, koncentrálni, elraktározni a legfontosabb információkat, türelmesnek és kitartónak lenni a betűk, számok írásának és a számolás gyakorlásakor. Jó lenne nemcsak kibírni, hanem lehetőleg élvezni is a csengetések közti intervallumokat (nem a szünetet ;)), és természetesen az új közösségbe való beszokás, az új társak elfogadása is nagy kihívás jelent.
Elengedni nehéz
Nem könnyű elengedni legdrágább kincsünk kezét. (Akkor sem, ha ez csak szimbolikus, és a kapcsolatunk tekintetében ez nem jelent változást.) És jön a 100 furcsa gondolat, kérdés: Jó helyre kerül? Jó kezekben lesz? Szeretni fog bölcsibe, oviba, iskolába járni? Jó lesz a közösség? Szeretni, támogatni fogják egymást? Bírni fogja a korán kelést, a reggeli rohanást? Elboldogul majd a rá háruló új feladatokkal (legyen szó beilleszkedésről, alkalmazkodásról, szabálykövetésről vagy szorgalomról)? Személyiségének megfelelően fog tudni fejlődni? Sikerélményt jelent majd neki a tanulás? Biztos a Te fejedben is megfordultak ehhez hasonló gondolatok. Biztosíték nincs rá. De!
Te mindent megtettél
Gondolj arra, hogy Te MINDENT MEGTETTÉL érte. Mindent, amit csak lehetett. Tápláltad, babusgattad, ölelted, gondoztad, óvtad, szeretve tanítottad, nevelted. Kiráztad a homokot a gatyójából, leápoltad a bibijeit, letörölted az arcáról a könnycseppeket, megvigasztaltad, amikor elkeseredett, bátorítottad, amikor hatalmába kerítette a félelem. Ezeket ezután is megteheted, de a mi dolgunk most már az, hogy egy hangyányit hátralépve figyeljük gyermekünk boldogulását, fejlődését. Sziklaszilárd, biztos háttér nélkül nehéz lenne bármit is elérni. Legyél továbbra is a bástya, a biztos erőd, amely megvédi, ha kell, ugyanakkor meg kell tanulni “elengedni a kezét” is, hogy a saját útján haladhasson. Piszok nehéz. Tudom. Nekem is az. Én is szipogva léptem ki az iskolából, és hagytam ott a kicsi elsősömet, de tudom, érzem, hogy minden rendben lesz, és meg fogja állni a helyét. 🙂
Kívánom, hogy mindannyiunknak könny- és zökkenőmentes legyen az előttünk álló időszak. Legyen részünk sok új élményben, és azt érezzük, sokkal színesebb, érdekesebb az új társaságban a világ. 🙂
Timi
