Megint eltelt egy év… Piszok gyorsan ráadásul! Tényleg olyan, mintha kettőt pislantottam volna… Ijesztően rohan az idő!!! Visszaolvastam a tavalyi áttekintős blogposztjaimat és a 2016-ra tett fogadalmaimat… Háááát! Amit megfogadtam 2016-ra, és amit be is tartottam… Lássuk!
Megfogadtam, hogy visszaveszek a tempóból és a piszok nagy elvárásokból, amiket saját magam és legkedvesebb családtagjaim felé támasztok. Egy 8 éves és egy újszülött mellett az ember lányának alapból vissza kell vennie. Az elvárások elengedése terén azt hiszem, jól teljesítettem. Nem vártam el magamtól, hogy minden nap patinás rendbe vágjam a lakást. Gondoltam, majd ha minden másnap sikerül, már jó vagyok! Aztán rájöttem, nem kell ezt túlspirázni! Ha heti egyszer sikerül feltakarítani, az már szuper! 😛 Ha pedig hetente egyszer sem, akkor se dől össze a világ… Fantomrendrakás, fantomtakarítással. Zónákra osztva. Időnként lelkesen, időnként sikítva, majd azt morogva, hogy gyerekek mellett ez pont olyan, mint hóesésben havat lapátolni! 😀
Váratlan védőnői látogatások száma: 0 azaz nulla! OK, ez az ő érdeme. 🙂 Védőnői látogatások száma, amikor pizsamában fogadtam: 1 db. (Olyan beteg voltam, hogy még az ő kedvéért se voltam hajlandó felöltözni. Ő pedig annyira lelkiismeretesen végzi a munkáját, hogy muszáj volt beugrania hozzánk. :)) Az elmúlt évben összesen 15 alkalommal járt nálunk a védőnénink, ami azt jelenti, hogy legalább 15-ször képes voltam – meglehetősen rövid idő alatt – elfogadható állapotúvá varázsolnom a nappalit és a konyhát. 😀
Megfogadtam, hogy 2016-ban sokkal türelmesebb leszek. Alapból nagyon türelmes vagyok. Csak valahogy kis családom tagjainak időnként nagyon gyorsan sikerül kihozniuk a sodromból, amely komoly összefüggést mutat az át nem aludt éjszakák számával. Tavaly megfogadtam, hogy kevésbé fogom gyötörni a drága férjemet is. Azt hiszem, ezzel kapcsolatban csak 50%-ban voltam sikeres, bár erről azt hiszem, inkább őt kellene megkérdezni. De! Már nem akadok ki, ha nem pakol el mindent a konyhában, amikor felajánlja, hogy segít rendbe rakni. Hagyom, hogy nagyon büszke legyen magára, még meg is dicsérem, én meg megpróbálom hiszti nélkül elrámolni a maradékot. 🙂 Nem meresztek nagy szemeket, amikor könnyelműen megígér egy csomó mindent (pl. “Majd holnap segítek neked, drágám!”), akkor sem, ha tudom, hogy nem fogja tudni megvalósítani őket. Majdnem mindig sikerül 10-ig számolnom, anélkül, hogy le akarnám tépni a fejét, amikor hétvégén este 8-kor arról panaszkodik, hogy mennyire elfáradt, és megy a kanapéra pihenni meg tévézni. Én ugyanis ekkor kezdem a hajnali 6 óta tartó nappali műszakom után az esti műszakomat – fürdetés, pelenkázás, esti mese, szoptatás, altatás stb., majd megjelenik az elsőszülött is, hogy bizony ő is igényt tartana rám és a szolgálataimra. Nem mondom el, hogy ilyenkor mire gondolok… 😀 Egyébként segít a gyerekek körüli teendőkben, főleg a fürdetésben, de a kicsi ellátása valahogy mindig az én feladatom. Ő az esti mese felelős. Mindenesetre olyan jól esne néha nekem is csak úgy lehuppanni a kanapéra, amikor úgy érzem, elfáradtam, és egy nagy adag sós popcornt ropogtatva megnézni egy filmet. De én Anya vagyok, ugyebár, akinek kötelességei vannak… és ilyet amúgy is csak az Apukák tudnak csinálni ilyen lazán… 🙂
Megfogadtam, hogy türelmesebb leszek az elsőszülöttemmel is. 8 évesem – aki azóta már 9 – megtanulta, hogy szendvicset, csokit stb. miért nem eszünk soha a füzetek, könyvek felett, és egész sokszor sikerült még azelőtt kihalásznia a szendvicsmaradékot az iskolatáskájából, hogy az egy felismerhetetlen, zöld izévé mumifikálódott volna. Szamárfülek a füzetében, könyvében és hanyagul lekapart szavak, mondatok még mindig akadnak, de sebaj, mert ha akar, gyöngybetűkkel is tud írni. Már azt is sikítófrász nélkül tűröm, ha a suliban hagyja a másnapi dolgozatra való felkészüléshez szükséges dolgait, vagy x-edjére hagyja el a sapkáját, pulóverét, vagy nem találja a fogalmazás munkafüzetét, melyről másnap kiderül, hogy beszedték. Még jó, hogy sokáig kerestük, és feltúrtuk miatta az egész lakást. Amúgy rájöttem, hogy hihetetlen adu ász van a kezemben! Még jó sokáig nem kell érdemben foglalkoznunk a denekemmiértnincsmobilomanyaaaaa című magánszámával, hiszen nagyon frappáns a válasz: hogyakarszmobiltamikorafejedetiselhagynadhalehetnekisfiam! Még akkor se kezdek üvölteni, amikor este 9-kor derül ki, hogy házi feladata van matekból, fogalmazásból és még egy angol dalocskát is meg kellene tanulni a YouTube-ról… Hogy mit csinált egész délután? Azt senki sem tudja, de neki szent meggyőződése volt, hogy nincs is lecke másnapra… amíg rá nem szóltam, hogy akkor is nyissa ki a füzeteit, könyveit. Szóval, majdnem mindig higgadt, kedves és támogató maradtam ilyen esetekben is. 🙂
Megfogadtam, hogy mindent el fogok követni annak érdekében, hogy minél kevesebb közös családi étkezés alkalmával kelljen kis családom férfitagjainak jobbra fordított fejjel enni (abban az irányban található ugyanis a TV). Nos, én mindent megpróbáltam, de inkább kevesebb, mint több sikerrel jártam. Jaj, most éppen főzőshow van, vagy a kedvenc mese, máskor meg szuper izgalmas focimeccs (jaj, ebből egyre több van), és különben is ki az a gonosz, aki pont ekkor kikapcsolja a TV-t? Ki? Hát, én! Ott van viszont Apuci okostelefonja és az arra letöltött játékok, az újabb függőséget okozó hülyeségek, amik ellen folyamatosan harcolnom kell a fiúkkal… Hm, ezt még rosszabbul tűröm. És akkor ne sárkányosodjon el az ember lánya, ugye? 😀
Azt is megfogadtam, hogy nagyon következetes leszek. Sokkal következetesebb, mint eddig, pedig eddig is igyekeztem. Jó, de mit csináljon Jézuska, amikor levelet ír neki a 9 éves, hogy szuper habszivacslövedékkel töltött puskát szeretne, és inkább semmi mást, még Legot se, pedig azt annyira szereti, csak egy ilyen puskát, és még le is rajzolja, és többször is megkérdezi tőlem, hogy vajon a Jézuska hogyan dönt az ő kérésével kapcsolatban… Akkor “Jézuska” nagyon elbizonytalanodik, hogy kösse-e az ebet a karóhoz, és tartsa-e magát ahhoz az elvhez, hogy hozzánk bizony nem jön se pisztoly, se puska, semmi erőszakot szimbolizáló hülyeség, vagy nagy nehezen engedjen a szívszorító kérésnek, és teljesítse elsőszülöttünk kívánságát… Ha így nézzük, buktam a fogadalmamat, viszont hihetetlenül boldoggá tettük őt azzal, hogy teljesült a kívánsága. 🙂
Amit megfogadtam, és nem igazán sikerült megvalósítanom az a Baba Angol Online blog folyamatos és rendszeres frissítése. Én akartam, tényleg! Be kellett látnom, hogy kisbaba, kisiskolás nagyfiú, család, háztartás és aktív angolozás mellett lehetetlen küldetésre vállalkoztam, és nem tudok annyi időt fordítani a honlapra, mint amennyit szeretnék. Ennek eredményeképpen sok bejegyzés csak gondolatban született meg vagy vázlat formájában várja, hogy napvilágra kerülhessen. De! Azt mondják, hogy 2017 a megvalósítás éve lesz! Hát így legyen! Amit megfogadtam 2017-re, az az, hogy idén sok újdonsággal készülök. 🙂 Momó baba is elég nagy már ahhoz, hogy aktívan besegítsen nekem. 🙂 Tervezek újra baba angol online tanfolyamokat és sok olyan segédanyagot is, ami a játékos nyelvtanulást, az otthoni nyelvátadást segíti.
Neked milyen terveid vannak 2017-re?
Akármit is tervezel, sok sikert és kitartást kívánok hozzá!
Ami pedig a játékos angolozást illeti, tarts velem az új évben is! Angolozzunk együtt! 🙂
Timi
